Mit pakolj a kórházi csomagba?

Mit pakolj a kórházi csomagba?

Terhesség
Cikk
Dec. 8, 2020

A harmadik trimeszter kitűnő időszak arra, hogy összeállítsuk a szüléshez és az azt követő napokon szükséges kórházi csomagot.

A babavárás utolsó hetei éppen megfelelőek arra, hogy alaposan átgondolva összeállítsuk a kórházi csomagot. Érdemes külön táskákba készíteni a vajúdás ideje alatt használatos holmikat, az anya szülés utáni ruháit, valamint a babának szükséges felszerelést. És persze, ne feledkezzünk meg a kórházi csomag kötelező darabjairól – személyes iratok, várandós dokumentumok, laborleletek – sem!

Noha a szülés időpontját már a terhesség legelején tudni lehet, egyáltalán nem biztos, hogy a baba éppen akkor érkezik majd. Ezért fontos, hogy a célegyenesben, vagyis a harmadik trimeszterben, amikor már a gyerekszobában is elvégeztük az utolsó simításokat, kerítsünk sort a kórházi csomag összeállítására is!

Hasznos lehet egy saját lista a kórházi csomag előkészítésekor

Mielőtt összeállítanánk a kórházi csomagot, érdemes egy saját listát készítenünk. Ehhez bátran kérjünk segítséget az ismerős anyukáktól, de hasznos lehet, ha körülnézünk az adott kórház honlapján is. A legtöbb intézmény weboldalán található tájékoztató ugyanis jó mankó lehet a készülődéshez, de megkérdezhetjük a szülész-nőgyógyászt vagy akár a védőnőt is arról, hogy mire lehet szükség a szülőszobán, majd a szülés utáni, kórházban töltött napokban. A lista összeállításánál vegyük azt is figyelembe, hogy ahány kórház, annyiféle szabály van, így elképzelhető, hogy amit az egyik helyen engednek, a másik helyen nem, sőt, az is lehet, hogy míg egyes dolgokat az egyik szülészetre magunkkal kell vinnünk, a másik helyen a kórháztól megkapjuk. A lista más lehet abban az esetben is, ha nem államiban, hanem magánkórházban szül a kismama, hiszen ez utóbbiban nem ritka, hogy a törölközőtől a piperedolgokon át a mama- és babaruháig szinte semmit sem kell bevinni.

Tipp: ugyan jó alap lehet az orvostól, védőnőtől vagy egy ismerős kismamától kapott kórházi lista, mégis célszerű a meglévőkből egy saját, személyre szabott listát készíteni!

Íme, ehhez egy kis segítség!

3 tipp a csomagoláshoz

  1. Ne feledjük, hogy a kórházi csomag összeállításakor nemcsak az illatos babaruhákra kell gondolnunk, hanem olyan hivatalos okmányokra is, amelyek többek között a kórházi felvételhez, valamint az újszülött első okmányaihoz és az anyakönyvezéshez szükségesek. 
  2. Egy nagy táska helyett érdemes több kisebb csomagban gondolkodnunk: legyen egy a szülőszobára, egy a babának és egy a mamának a kórházban tartózkodás idejére! Utóbbi kettő egyébként kerülhet egy pakkba is, de a szülőszobai dolgokat mindenképpen különítsük el!
  3. Ha apás szülés lesz, gondoskodjunk az apukák csomagjáról is, amelyet közvetlenül a szülőszobai holmik mellé tehetünk!

 

Csomag a babának

Ez a pakolás legjobb része, és persze ezzel lehet a legtöbb időt is eltölteni, mert a szebbnél szebb darabok közül igen nehéz kiválasztani, hogy melyik is legyen az újszülött első ruhácskája. Miután a még pocakban lévő baba méreteit nem lehet pontosan tudni, érdemes a legkisebb (50-56) és az egy számmal nagyobb (62-es) méretű babaruhákból is csomagolni. De miből mennyit? Ha nincs valamilyen akadálya, akkor a szülés után általában 3-5 nap múlva otthonukba bocsátják anyát és gyermekét, tehát a kicsinek sem kell nagy pakkot összeállítani. Elég egy napra két bodyval és rugdalózóval számolnunk, de gondoljunk a baba hazamenős ruhájára is! Készítsünk be kistakarót, babazoknit, vékony kissapkát és kesztyűt is, amelyre azért van szükség, hogy a baba ne karmolja össze magát. A popsikenőcs és a törlőkendő mellől semmiképp se hiányozzon a pelenka, de gondoskodjunk a köldökcsonk ápolásához szükséges kellékekről is! Bár lehet, hogy nem lesz rá szükség, nem árt, ha egy alaposan kifertőtlenített cumisüveget is a táskába csúsztatunk.

Anyáé a legnagyobb pakk

Kétségtelen, hogy a legtöbb dologra az anyának van szüksége a kórházban, mind a vajúdás, mind a szülést követő napokban. A kötelező személyes iratok és a terhességgel kapcsolatos dokumentumok, laboreredmények mellett kényelmes ruhát, tisztálkodószereket, étkezéshez szükséges eszközöket, valamint szoptatással kapcsolatos speciális kellékeket is hasznos a kórházi csomagba készíteni.

Gondoljunk az apukákra is!

Apás szülés esetén a szülőszobai táskába érdemes tenni az apukák csomagját is, amelynek az enni- és innivaló mellett egy kényelmes papucsot és az apás szettet is tartalmaznia kell. Ez utóbbi gyógyszertárban is beszerezhető, de egyes kórházakban automatából is megvásárolható. 

Az általunk összeállított listát letöltheted a képre kattintva, így pakolás közben a telefonodon, tableteden, vagy akár kinyomtatva nyomon tudod követni, hogy minden szükséges holmi bekerült-e a bőröndbe. 

Mikor kell elindulni a kórházba?

Jóslófájások, a magzatot a fertőzésektől védő nyákdugó távozása, derékfájdalom – ezek a tünetek még csak a szülés közeledtére hívják fel a kismama figyelmét. A szülés megindulásának azonban ennél egyértelműbbek a jelei: szivárog, elfolyik a magzatvíz, kezdődnek az „igazi” fájások, amelyek – a jóslófájásokkal ellentétben – rendszeresek, egyre gyakrabban, erősebben jelentkeznek, és mozgásra sem enyhülnek. Az 5-10 perces fájásoknál már érdemes felhívni az orvost és elindulni a kórházba.

Hasznos tudni: előfordulhat, hogy előbb reped meg a magzatburok – vagyis szivárog vagy elfolyik a magzatvíz –, mint ahogy jelentkeznének a fájások. Erről mielőbb fontos tájékoztatni az orvost és felkészülni arra, hogy el kell indulni a kórházba, hiszen a magzatburok-repedéssel megnő a fertőzések kockázata.

Kapcsolódó cikkek

View details Orvosi napló a terhességről
Cikk
Orvosi napló a terhességről

Orvosi napló a terhességről

A 9 hónap alatt sokszor kell majd megjelenned az orvosnál. Egy kis segítség: összefoglaltuk, milyen terhességi vizsgálatok várnak rád.

View details A magzat tizenötödik hete
Cikk
A magzat tizenötödik hete

A magzat tizenötödik hete

A várandósság legnehezebb és legbizonytalanabb időszakán túl van a kismama.

View details Miért fontos a magnézium fogyasztása terhesség alatt?
Cikk
Miért fontos a magnézium fogyasztása terhesség alatt.

Miért fontos a magnézium fogyasztása terhesség alatt?

Egy kismama egészséges életmódjához hozzá tartozik a hiányállapotok elkerülése, melynek fontos része a megfelelő magnéziumszint fenntartása is.

View details Várandósságom kilencedik hónapja
Cikk
Várandósságom kilencedik hónapja

Várandósságom kilencedik hónapja

Indul a visszaszámlálás! Már összeállítottam a kórházi csomagom, hiszen tényleg bármelyik pillanatban megszülethet a gyermekem. Szó se róla, nagyon gyorsan elszaladt ez a kilenc hónap.

View details A magzat harmadik hete
Cikk
A magzat harmadik hete

A magzat harmadik hete

Megkezdődött a nagy utazás. Még semmi sem látható, ám ez nem jelenti azt, hogy ne zajlanának hatalmas változások a testedben.

View details Terhességi teszt: mit érdemes tudni?
Cikk
Amit a terhességi tesztekről tudni érdemes

Terhességi teszt: mit érdemes tudni?

A terhességi teszt vajon biztos módszer a várandósságom igazolására?

View details Terhesség első hónapja
Cikk
image

Terhesség első hónapja

Akár négy hetes terhes is lehetek, miután 2-6 hete volt az utolsó ciklusom. Vajon mekkora lehet leendő kisbabám, hol tarthat most a magzatom a fejlődésben?

View details Házi praktikák a szülés megindítására
Cikk
hazi-praktikak-szules-beinditasara

Házi praktikák a szülés megindítására

Fűszeres ételek, málnalevéltea vagy szex – előszeretettel ajánlják egymásnak a kismamák ezeket és az ehhez hasonló otthoni szülésindító praktikákat.

View details A magzat harmincötödik hete
Cikk
A terhesség harmincötödik hetében a magzatnak egyre kisebb mozgástere van az anyaméhben.

A magzat harmincötödik hete

A várandósság utolsó hetei felé közeledve a kismama egyre fáradékonyabb lehet.

View details Amit a terhességi csíkok, striák ellen tehetsz
Cikk
Amit a terhességi csíkok, striák ellen tehetsz

Amit a terhességi csíkok, striák ellen tehetsz

A várandósság alatt a kismamák is találkozhatnak striákkal, hiszen a bőr kollagénrostjai nem minden átalakulást vesznek akadály nélkül.

View details Kisbaba születik
Cikk
Kisbaba születik

Kisbaba születik

Természetes szülés vagy császármetszés – érdemes felkészülnöd minden eshetőségre. De minden sokkal könnyebb lesz, ha tisztában vagy a részletekkel!

View details Ellenőrzőlista az emésztőrendszeri panaszok tudatos kezeléséhez kismamáknak
Cikk

Ellenőrzőlista az emésztőrendszeri panaszok tudatos kezeléséhez kismamáknak

A várandósság gyakorlatilag az összes szervrendszer működését érinti. Az emésztésre, a keringésre, de még a csontrendszerre és az anyagcserére is hatással van a terhesség.

View details A magzat harminckettedik hete
Cikk
A terhesség harminckettedik hetében a magzatnak már szinte minden esélye megvan a méhen kívüli életre.

A magzat harminckettedik hete

Már szinte minden esélye megvan a méhen kívüli életre.

View details Hérák Anita, a Nestlé Baby & me védőnője
Cikk
Hérák Anita védőnőként támogatja a Nestlé Baba Közösséget

Hérák Anita, a Nestlé Baby & me védőnője

Nagy örömmel mutatjuk be Hérák Anitát, aki mint gyakorló védőnő támogatja a Nestlé Baba Közösség mindennapjait!

View details A magzat huszonharmadik hete
Cikk
A magzat huszonharmadik hete

A magzat huszonharmadik hete

Tüdeje egyre inkább fejlődik, így a magzatvizet szívja be a légzés gyakorlása közben. 

View details 5 hónapos terhesség
Cikk
5 hónapos magzat

5 hónapos terhesség

Hamarosan kiderülhet, hogy kék vagy rózsaszín ruhákat kell-e vásárolnom, hiszen közeleg a második ultrahang időpontja.

View details A terhesség első jelei
Cikk
Terhes vagyo?

A terhesség első jelei

Reggelenként rosszul vagy, késik a menstruációd, a kedvenc blúzod két hete még jó volt rád. Elképzelhető, hogy ezek a terhesség jelei és babát vársz?

View details A magzat tizenhetedik hete
Cikk
A magzat tizenhetedik hete

A magzat tizenhetedik hete

Érzékenyebbé válhat a kismama ebben az időszakban.

View details 8 hónapos terhesség
Cikk
8 hónapos terhesség

8 hónapos terhesség

Közeledik a nagy nap. A babám felkészült a születésre, befordult, azaz a fejével a „kijárat” felé várakozik.

Csatlakozz a Baby & me Clubba!

  Csatlakozz a Baby & me Clubba!

Ismerd meg a regisztráció előnyeit

Letölthető kisokosok

Hozzáférhetsz letölthető kisokosokhoz, receptkönyvekhez, útmutatókhoz

Hírlevél feliratkozás

Várandósságod heteihez, majd kisbabád fejlődésének pontos üteméhez igazodó hírlevelekkel várunk

Szakértői támogatás

Szakértői tanácsokkal, tippekkel várunk

Kuponok és ingyenes termékminták

Használd ki a Club tagság előnyeit és igényelj kuponokat, termékmintákat