Mindent a családnak. Sok férfinél ilyenkor veszik el a sport, az énidő, lekopnak a barátok, elhalnak az álmok és nőni kezd a bakancslista. A munkahelyen is magasak az elvárások, és társadalmilag legalizált a munkába való belerokkanás. Megborul a munka és a magánélet egyensúlya. Ha nem vagyunk tudatosak a helyzetben, ez a lejtő tud egyirányú lenni.
A helyzetet nem teszi könnyűvé a férfiakkal szemben támasztott társadalmi elvárás ingadozása. Hazai kutatások azt találták, hogy időnként az az elvárás fogalmazódik meg az apákkal szemben, hogy legyenek otthon többet és vegyék ki jobban a részüket a háztartási munkából. Másik években ugyanezeken a kutatásokon az apa családfenntartó szerepe mutatkozik fontosabbnak. (Spéder, Zs. (2011): Ellentmondó elvárások között… Családi férfiszerepek, apaképek a mai Magyarországon.) Kijelenthetjük, hogy a magyar apák egy szerepkonfliktusba kerültek az utóbbi években. Ez természetesen nem mentesíti az apákat a saját magukról való gondolkodás alól. Minőségi válaszok és változások csak egyéni szinten tudnak megszületni. És szükség is van a férfi szerepek újra gondolására, hiszen még erősen tartja magát az az archaikus érték, hogy a szülőnek „önfeláldozónak” kell lennie. Önzőségnek tartjuk az öngondoskodást. Csoda, hogy nagyot mennek az Instagramon a self-care tematikájú posztok? A jelenség természetesen erősen sújtja az édesanyákat is. Amíg az anyák sokkal önreflektívebbek, addig az apák ritkán engedik meg maguknak a magukról való gondolkodást és gondoskodást.
A vállalatok is szeretik a családos apa munkavállalókat, mert megbízható munkaerőként lehet számítani rájuk. „Nem ugrál.” Biztonsági játékos. Gondoljunk bele! Minden nap bemegy apa a munkahelyre, és próbálja teljesíteni a magas elvárásokat. Túlzás volna azt állítani, hogy minden nap 100%-ot várnak el tőle? És mindezt 168 órán át, egy hónapban 20 alkalommal, 52 héten keresztül, és mindezt 40 éven át, a nyugdíjig. Néha még ennél is többet várnak el. Kevesen vannak, akik 8 óra munka után le tudják tenni a lantot. Kevés az idő a visszatöltődésre és másnap indul megint a mókuskerék. Hasonlítsuk össze ezt egy olimpikon terhelésével! 4 évente kell nagyon nagyot domborítania a versenyzőnek. A felkészülés sok lemondással jár (a szülőség is), ugyanakkor az atléták mögött van egy edző, egy erőnléti edző, dietetikus, szakács, sportpszichológus, coach, masszőr, csontkovács, sportorvos, és ki tudja még hány szakember. Egy 10 fős csapat felügyeli a teljesítményét és támogatja az aranyéremig, hogy aztán 35 évesen „nyugdíjba” menjen. Egy apa (anya) mellett hány fős csapat áll? Egy apának (és anyának) 40 évig kell minden munkanap a maximumot hoznia, és csak magára számíthat. Ha ebből a fénytörésből vizsgáljuk, akkor az öngondoskodás nem önzés, hanem a minimum, ami a szülőknek a családról való gondoskodás részét kell, hogy képezze.
De nézzük meg, mi az a 4 képesség, ami segít megtalálni és fenntartani a munka-magánélet egyensúlyát.
- Mentális erő. Akkor találunk vissza könnyen az egyensúlyi állapotunkba, ha ismerjük a határainkat. Fogékonyak vagyunk a jelekre, amit a testünk közvetít és képesek vagyunk ilyenkor megállni és megpihenni. Ehhez szükség van önismeretre és a határaink meghúzásának képességére. A mentális erőnk abban rejlik, hogy érzékenyek és nyitottak vagyunk magunkra és másokra. Nem kell a mindent tudó és mindent is kibíró pózban tetszelegni, nem elvárás, hogy belehaljunk az életünkbe, és főleg nem abba, hogy gyermeket vállaltunk. Akkor kár volt az egész. Engedd meg magadnak azt a gondolatot, hogy a gyermek érkezett a családba és nem fordítva. Ha tiszteletben tartod gyermeked igényeit, képes leszel őt integrálni a hétköznapjaidba.
- Helyes ön- és helyzetértékelés. A gyermekvállalás ideje kitolódott, ami így egybeesik az első életközépi válsággal. Életünk legköltségesebb korszakába lépünk, hiszen még tart a diákhitel, de már kell a nagyobb lakás és autó. Ilyenkor kulcs szerepe van annak, hogy helyesen különítjük el az igényeinket a vágyainktól és a vélt vagy valós elvárásoktól. A férfiak képesek ilyenkor túlvállalni magukat, ahelyett, hogy reális ön- és helyzetértékelést végeznének. Biztos szükség van az első gyereknél már egy 2 szintes kertesházra hitelből? Ki ne hallotta volna azt a mondatot: „Tervezzük a gyereket, de még meg kell teremtenünk számára a feltételeket.”
- Kapcsolatod a hibákkal. Te, hogy állsz a hibázással? Szabad hibáznod? Nálunk a hibázás következménye a szankció. Amikor az ember kisiskolás fekete pontot kap, később rossz jegyeket. Felnőttként is határtalan a kreativitásunk az önbüntetésre, a nem érdemlem meg típusú gondolatok könnyen jönnek. Holott a hibára lehet erőforrásként is tekinteni. Egy lehetőség, hogy valamit megtanuljunk és fejlesszünk. Szülőként magunkkal és a gyerekünkkel szemben is megerősítő szerepe van a hibákat fejlődési lehetőségként felfogni, hiszen a hiba nem stigma a személyiségünkön, hanem csak egy helyzet, ami a legtöbbször javítható.
- Optimizmus. Mi is az igazi optimizmus és miben különbözik a hamis bizakodástól? Utóbbi egy csapda, hiszen azt üzeni, hogy veled nem történhet rossz. Pedig igen. Egy bokszoló, amikor ringbe lép, tudja, hogy az ellenfele ki akarja ütni. Az optimizmus, hogy bízik abban, neki is sikerülhet, a reziliencia pedig az, hogy ha ki is ütik, tudja, hogy föl fog tudni állni.
Üres fazékból nem lehet kimerni! Ha anyaként vagy apaként lemeríted magad, a gyermekeidről sem fogsz tudni gondoskodni. Törődj testeddel, lelkeddel, szellemeddel, különben megbomlik az egységed, az egészséged. A self-care nem önzőség, hanem a családodról való gondoskodásod része. A legszebb ajándék, amit a családodnak adhatsz, az saját magad egyre jobb verziója.
Vadas János, a családok támogatója
apacoach, párkapcsolati tanácsadó és családállító
https://www.instagram.com/kispapacoach_official/
