A férfiak GY-pontja
A nők G-pontja fél misztérium. Lehet is róla sokat tudni, de azért övezik legendák és tévhitek. Ennél már csak a pasik GY-pontja nagyobb misztérium.
A férfiak mindig is hadilábon álltak a GY-pontjukkal. A GY-pont létezéséről nem veszünk tudomást, nem beszélünk róla, mert nagyon érzékeny, és amúgy is, nagyon el van rejtve.
A férfiak GY-pontja, minden, ami összefügg a GYengeséggel. Ugyanis egy férfinak sok minden megengedett, csak az nem, hogy GYenge, GYámoltalan, GYerekes legyen, és az sem elfogadható, ha üGYetlen, és soha nem lehet beGYulladva. Ilyen elvárásokkal nagyon nehéz szülőnek lenni, mert nélkülözi a hibázás lehetőségét. Holott az emberben időről időre fölmerül, hogy jól csinálja-e ezt a szülőség nevű life long projektet? Szabad-e hibázni egy apának? Mit láthat a gyerek az apa GY-pontjából? Szabad-e egy apának sírni? Főleg a gyerekei előtt? Vagy egy apa pont attól apa, hogy sziklaszilárd, megrendíthetetlen és dárdákkal a hátában is megy előre? Nem hiszem, hogy ebben az írásban válaszokat tudunk találni, inkább beszélgetés indító gondolatokat szeretnék pedzegetni.
Minap egy apáknak fenntartott Facebook csoportban megjelentek fényképek, amik önismereti gyakorlatokban részt vevő férfiakat ábrázoltak. A képek általában azt a pillanatot ragadták meg, amikor megérkezik valakinek egy felismerés, ami lehet, régi traumák, gátakat oldott föl. Természetesen síró férfiakat, apákat ábrázoltak a képek, akik egymást támogatják. A képek sajnos magyarázó szöveg nélkül kerültek ki. A komment szekció elszabadult, melyben az ítélkezés, minősítés, megbélyegzés, az elutasítás vitte a prímet. Nem szeretnék ebből nagyobb összefüggéseket levonni. Nekem azt üzente a képekre érkezett 124 komment, hogy a férfiak nincsenek kibékülve a GY-pontjukkal. Mi az árulás ebben a mechanizmusban? Majdnem azt írtam, hogy „macho”nizmus.... Freud....
Az árulás, hogy a folytonos hibátlan megrendíthetetlenség nem létező állapot. Nem tud létezni, mert lehetetlen egyszerűen. Tehát látszat, tehát hamisság. A látszat fenntartása nagyon sok erőforrást igényel. Nézzünk erre egy iskolai kutatást példája alapján. Ezt a kutatást több országban és több egyetemen is elvégezték, én most Carol Dweck, a Stanford Egyetemen pszichológus professzorára hivatkozom, aki Magyarországon is támogató munkát végez. A kutatás arról szólt, hogy egy csoport 10 éves iskolásnak nehéz feladatokat adtak, amiket nyilvánvalóan nem tudtak megoldani. Voltak gyerekek, akiknek felcsillant a szeme, hogy milyen izgalmas és érdekes feladatok, másokat viszont lesújtott a sikertelenség, és azt a következtetést vonták le, hogy ők biztosan buták. Előbbi csoport tagjaiban azt erősítették, hogy a próbálkozásuk, az erőfeszítésük, a kísérletezésük a helyes, elvárt és dicséretes. A második csoportban azt, hogy a végeredmény. Az előbbi csoport nem szégyellte, ha hibázott, próbált tanulni belőle, nyitott volt a kritikára és fejlődni kezdett. Utóbbi csoport nehezen viselte a kritikát, nem gondolkodott más perspektívákban, megpróbáltak csalni, puskázni a feladatmegoldás közben, és csak a látszat fenntartásában voltak érdekeltek. Előbbit Carol Dweck „növekedési szemléletűnek” utóbbit „rögzült szemléletűnek” nevezte el.
A hiba vagy gyengeség nem létezik! Jelzőlámpák egy folyamatban, egy úton, amin haladunk. Esély, hogy kijavítsuk, megváltoztassuk, megfejlődjük.
Ez olyan, mint amikor valaki meditál, elkalandozik a figyelme és ebből azt a következtetést vonja le, hogy nem tud meditálni. A figyelem elkalandozása nem hiba, hanem érték és esély a meditáció közben, hogy visszahozd a fókuszodat. A cél nem az, hogy a figyelmed soha ne kalandozzon el, hanem hogy minél előbb észre vedd, hogy elkalandozott és visszahozd a meditációdba. Analógikusan: nem az az elvárás, hogy valaki ne hibázzon, ahogy az sem elvárás, hogy valakinek mindig keménynek kell lennie. Sokkal inkább kívánatos, hogy ha valaki hibázik, kijavíthassa és meghaladja azt a hibát. Ha valaki elgyengül, megtalálhassa magában azt az elakadást, és feloldhassa magát alóla. Ellenkező esetben jönnek a pótcselekvések, melyekbe elcsatornázódnak a meg nem dolgozott lelki sebek: szervi betegségek, mentális betegségek, alkoholizmus, szerencsejáték, stb. Nem fokmérője a sikeres életnek, hogy összeszorított fogakkal „ki kell bírni.” A sikeres élet kulcsa, hogy egyes krízisekben meg tudsz-e halni és utána fel tudsz-e támadni.
Vadas János, a családok támogatója
apacoach, párkapcsolati tanácsadó és családállító
https://www.instagram.com/kispapacoach_official/
Kapcsolódó cikkek