MyFeed Personalized Content
12-23 hónap
Cikk
Add this post to favorites

A beszéd fejlődése 3 éves korig

5
5/5 2 Értékelések

A kisgyermekek számára bonyolult feladat a beszéd képességének elsajátítása. Mindegyikük más-más módon, tempóban teszi ezt meg, azonban néhány általános jellemző igaz valamennyiükre. Fogadd szeretettel összefoglalónkat a beszédfejlődés főbb állomásairól.

Május 17, 2019

Tekintettel arra, hogy gyermeked első három évében nagyon sok kötelező státuszfelmérésen, kivizsgáláson vesztek részt, így a beszéd fejlődésével kapcsolatosan felmerülő súlyosabb rendellenességeket (pl. a hallással összefüggésben) nagy valószínűséggel időben ki tudják szűrni.

A legvégső mérföldkő a kislányoknál a két és fél, kisfiúknál a három éves kor. Eddig várhatod az első értelmes mondatok, szószerkezetek megjelenését. Ha ez nem történik meg ebben az időszakban, gyermeked nem kezd el beszélni, akkor mindenképp érdemes szakemberhez fordulni.


A beszéd fejlődése 6 hónapos korig

Bár a látványos változás gyermeked egy éves kora körül következik be, tudnod kell, hogy már születése pillanatától kezdve javában elkezdődik a beszéd fejlődése!
Ilyenkor egy nagyon fontos szakasz, a beszédészlelés fejlődik a leginkább. Babád azt tanulja meg, hogy az emberi beszédet képes legyen elkülöníteni a környezet más hangjaitól. Ez az a tudás, amely később abban segíti majd, hogy a gagyogás során használt rengeteg hang közül kiválassza és begyakorolja azokat, amelyekre szüksége lesz (egy átlagos kisbaba 6-8 hetes kora között kezd el gőgicsélni).

Egy újszülött számára a szülei beszéde jelenti a legfőbb átkötő élményt az anyaméhben töltött idő és a kinti világ között. A szülei hangját már ismeri, szinte minden más élmény újdonság számára. Ezért is van kiemelt szerepe a szülők hangjának az első hetekben.

Ebben az időszakban úgy segítheted legjobban gyermeked fejlődését, ha folyamatosan beszélsz hozzá, mindig mondasz mindent, amit éppen csinálsz. Énekelj és mondókázz minél többet a kicsinek!


A beszéd fejlődése 6-12 hónapos korig

Hat hónapos babád már a magyar nyelvre jellemző hangokat használ, sőt szótagokat fűz egymás után: ma-ma-ma, ba-ba-ba, pa-pa-pa stb. Ezt a kommunikációt már gagyogásnak nevezzük. Ezek az első próbálkozások még nem tudatos szavak, csak a nyelvünkben gyakran előforduló, és könnyen kiejthető szótagsorok.

Mivel a ga-ga-ga hangokra általában nem reagálsz olyan heves lelkesedéssel, ezért persze a ma-ma-ma választódik ki neki, és legközelebb is minden igyekezetével azon lesz, hogy ezzel minél többször a kedvedbe járjon. Így lesz végül az első szava a mama, anya, papa vagy apa.

Nagyjából 6-8 hónapos korban erőteljesen fejlődni kezd a beszédértés. Az első dolgok egyike, amit gyermeked megtanul, a tiltások (nyilván ezt elég nagy átéléssel lehet előadni), valamint a saját neve.

Természetesen a beszéd észlelése is folyamatosan fejlődik eközben, tehát a mondókázást, és az éneklést ne hagyd abba!

Mire betölti az 1 éves kort, meg tudja mutatni a testrészeit, az ismerős, gyakran látott tárgyakat (lámpa, autó, maci, labda, óra stb.) és megjelennek az első tudatosan használt szavai.

Egyre ügyesebbé válik a szájmozgások terén, például a kisfiúk ilyenkor gyönyörűen tudnak már berregtetve autót utánozni. Érdemes kísérletezni a szívószál használatával, a gyertya elfújásával is.


A beszéd fejlődése 1-3 éves korig

A bűvös 1 éves kor betöltését követően hirtelen nagyon felgyorsulhatnak az események a beszédfejlődés háza táján. A beszédértés napról napra fejlődik, egyre több dolgot tudsz megbeszélni a gyermekeddel. Ő is igyekszik kézzel-lábbal-szavakkal kifejezni magát.

A száj körüli izmok - amelyek majd a szavak megformálásában segítik csemetéd – már a szoptatás alatt fejlődésnek indultak, azonban 1-3 éves kor körül ez a folyamat még erőteljesebben folytatódik. Különösen azzal segítheted ezen izmocskák erősödését, ha az étkezéseknél engeded gyermekednek, hogy önállóan gyakoroljon.

1-3 év között az utánzás is nagyon beindul a kicsiknél. Gyermeked érdeklődve figyel mindenre, amit mondasz, gyakorolja, hogy ejtsen ki bizonyos szavakat, utánozza a szájmozgásod. Így aztán törekedj arra, hogy a szemébe nézve, az átlagos beszédtempónál lassabban beszélj hozzá! Mesélj, énekelj, mondókázz!

A gyerekeknek különleges érzékük van ahhoz, hogy megjegyezzenek egy-egy véletlenül kicsúszott, nem túl szalonképes szót/mondatot. Ha nem szeretnéd, hogy gyermeked első szava egy cifra szitokszó legyen, úgy kérj meg minden szabadszájú családtagot, barátot, hogy csemetéd jelenlétében figyeljenek oda ők is, és tegyék félre a „csúnya szavak szótárát”.

18-24 hónapos korban már elvárható, hogy 10-30 szavas szókincse legyen, és tudjon ennivalót kérni.

24-36 hó között ez 50 szóra növekszik, és elkezdi használni a személyes névmásokat is. Ezek persze eleinte igen viccesek lehetnek: enyém mellett jellemző a tiem használata. Ebben a korban már sok kisgyerek maga által kitalált mesékkel szórakoztatja a családot vagy mondókákat, dalokat ismételget.

Mit tehetsz ebben a  korban a majdani tiszta és választékos beszédért?
•    A gyerekek nagyon szeretik az állathangokat utánozni, így ugassatok, röfögjetek, nyávogjatok, gágogjatok, kotkodácsoljatok, kukorékoljatok!
•    Jó, ha megtanítod puszit dobni, cuppantani, a nyelvével csettinteni.
•    Figyeljétek meg a világ hangjait és utánozzátok őket! Csipp-csepp, kopp-kopp, tik-tak.
•    Nézz a szemébe minél többször, ha hozzá beszélsz.
•    Ne gügyögj! Nagyon aranyos, mikor helytelenül ejt ki egy-egy szót, viszont a helyes beszéd elsajátítása érdekében neked következetesen a megfelelő szavakat kell ismételgetned neki. A tárgyakra se a becézett formájukban hivatkozz (pl. ne hívd tütünek az autót).
•    Mesélj neki nagy átéléssel, lassan, artikulálva! A legjobb, ha te magad találsz ki történeteket, mert úgy láthatod a reakcióját és a szemkontaktust is tudod vele tartani.
 

rating review icon
Legfrissebb értékelések

Értékelések átlaga

5
5
2 értékelés

Összefoglaló

  • 5 star
    2
  • 4 star
    0
  • 3 star
    0
  • 2 star
    0
  • 1 star
    0

Új értékelést írok

5
Brigitta Jún. 23, 2019

Nagyon jó és hasznos tanácsok!

5
Veronika Jún. 23, 2019

Köszi!