A dolgokat ki kell egyenesíteni! Olyan nincs, hogy nincs megoldás. Ha nincs megoldás, akkor csak a vekengés maradna, de egy férfinek azt nem lehet. Nem lehet sírni-ríni. Attól még semmi nem oldódik meg. Akkor ki kell bírni. Ez a parancs mindennél erősebb. Az a férfi, aki nem tartja magát ehhez a szabályhoz, azt kiveti magából a férfitársadalom. Nézzük meg, mi az önbecsapás ebben a logikában.
F. Várkonyi Zsuzsa írja a Tanulom magam című könyv elején, hogy a férfiak leválasztják a fiúkat a saját érzéseikről. Beprogramozódik a „Bírd ki!” parancs. Ez elfojtás. Ma már tudjuk, hogy az elfojtással szemben a feldolgozás, megemésztés, önreflexió, és az ezekből fakadó tudatosság, amik elhozzák az igazi megoldást. Viszont hogyan is lenne lehetséges sok-sok évszázad férfi viselkedés mintát letenni egyik napról a másikra? A változó kor kikényszeríti a férfiak ön-újragondolását. A férfiak adósak még saját emancipációjukkal, ami felszabadíja őket pont azok alól a kötöttségek és elvárások alól, amiktől ők maguk szenvednek a legjobban. De már nem lehet visszatuszkolni a szellemet a palackba. A változás elkezdődött, és itt van az életünkben. Egészen egyszerűen azért, mert ahogy elaprózódtak a családok, már nem működnek a hagyományos családi szerepek és munkamegosztás. Új szelek fújnak a férfi-nő szerepek táján is.
Ma már nem lehet számítani egy nagycsalád támogatására sem. A járványhelyzet még jobban rázárta a világot a fiatal szülőkre, akik senki másra nem számíthattak, csak egymásra. Ha semmi mást, csak ezt a logikát követjük, akkor is világosan látszik, hogy anya legfőbb támogatójává apa lépett elő. Egymásnak vállt vállnak vetve tudnak csak megbirkózni a szülői feladatokkal. Akkor járnak jól a szülők, ha csereszabatosan tudnak működni. Minden apa képes a szülésen és a szoptatáson kívül ellátni a gyerek körüli teendőket. Ha viszont ez megtörténik, akkor apa bekerül abba az érzelmi hullámzásba, ami egy kisgyerek születésével természetesen megjelenik. Az érzelmek nagy görbéket írnak le egy hangulati koordináta rendszerben, és az apák szeretnék ezt kiegyenesíteni, ugyanis ennek az érzelmi hullámverésnek a bekövetkezésére nincsenek fölkészülve. Köztünk szólva, az anyák sem, de nekik legalább szabad sírni és van saját tapasztalásuk a változékonyságról, hiszen nőnek lenni „hold” minőség. Férfinak lenni pedig „nap” minőség. A nap minőséget az állandóság jellemzi, és nem a változékonyság. Vagy süt vagy nem. Kész, ilyen egyszerű. Sok férfi pont ezzel az elvárással érkezik meg az apaságba. És csalódik. Hová lett a szép és nyugodt élete? Az az árulás a XXI. században a szülővé válásban, hogy semmilyen vallási, pszichológiai, kulturális, társadalmi, családi rítus nem segíti a szülőket abban, hogy a gondolkodásuk, az értékrendjük, és az elvárásaik átalakuljanak. Nem hiszem, hogy az újszülött TB kártyájának a kiváltása ilyen szertartás lenne.
Szóval maradhatunk abban, hogy ott áll a friss apa meggörbülve. Hazahozza azt kis síró puttonyt, az meg nem hallgat el. Ezen a csatornán csak sírás fogható. Elnézést! De ha az ember vesz egy TV-t, ahhoz adnak egy 200 oldalas használati utasítást, és be lehet fogni más adást rajta. Az embert meg hazaengedik a kórházból a nagy semmivel. Mit kell itt kérem csinálni? Semmi nem működik, ami addig. Beindul az őrült megoldás keresés, és mindenki az orvost vagy védőnőt hívogatja, hogy oldja meg a helyzetet. Adjon megoldást. Holott nincsenek abszolút megoldások! Csak ugye ez a perspektíva hiányzik technokrata társadalmunkból. Ekkor bekapcsol a „Bírd ki!” férfi program. Ilyenkor lehet megszürkült apákat látni az utcán és az irodákban. Sok apa ilyenkor a munkába menekül. Persze, hiszen ez társadalmileg legális, és amúgy is még több pénzt kell belapátolni a családi kasszába. A modern férfinek már nem sok értékmérője maradt, köztük a legfontosabb a pénz. Simán meg lehet görbülni ennyi teher alatt.
Akkor mi a megoldás? A megoldás, hogy ne kergessünk álomképeket. Ami nem álomkép, az a reziliens életforma. Megtanulni szüneteket beiktatni a napokba, a hetekbe, és rátalálni egy öngondoskodó ritmusra.
Jóval több a feladat, mint amennyivel bírni lehet. Ha feladatközpontúan gondolkodunk, a feladatok győztek. Ha apa, anya, párkapcsolat, gyerek központúan gondolkodunk, akkor lehet, hogy futni fog a lakás, lehet, hogy gyűlik a lom a szekrény tetején, lehet, hogy nem lesz fölfúrva 11 évig az esküvői fénykép a falra, de megmarad a család. Teljesíthetetlen feltételek között élünk, csak azt tudjuk eldönteni, hova tesszük a hangsúlyokat. Az életünk minősége a gondolataink minőségétől függ. És ha ez tényleg így van, válasszuk a pozitív gondolatokat!
Vadas János, a családok támogatója
apacoach, párkapcsolati tanácsadó és családállító
https://www.instagram.com/kispapacoach_official/
